ARANYHAL Hal bolt Nyíregyháza
Friss élő hal kapható és rendelhető!

MENÜ
-Rácponty -Hozzávalók 4 személyre: 1 kg ponty, afrikai harcsa vagy busafilé, 1 kg burgonya, 3 közepes paradicsom, 3 csípős csöves paprika (piros, zöld), 2 közepes fej hagyma, 2 csapott teáskanál pirospaprika, kevés liszt, só, 15 dkg füstölt nyers húsos szalonna, 3 dkg vaj, 2 evőkanál olaj, 2 dl tejföl. Az újkrumplit megtisztítottam és hosszában négy gerezdre vágtam. Sós vízben megfőztem, de roppanósra - ne főjön szét. A vizet leszűrtem róla. A szalonnából 4 vékonyabb csíkot vágtam és bevagdostam, kakastaréjnak. A többi szalonnát kis kockákra vágtam. Egy serpenyőben a 2 evőkanál olajon megsütöttem a kis kockákat és a kakastaréjt is, majd kivettem a zsírjából. Félretettem, majd a negyedkarikákra vágott vöröshagymát és paradicsomot, valamint a karikákra szelt csípős paprikákat kevés sóval átsütöttem a serpenyőben. Egy tálba tettem és pirospaprikával elkevertem. A visszamaradt zsiradékon és 3 dkg vajon a besózott, belisztezett halszeleteket körbesütöttem minden oldalukon. A lábosban, amiben a krumpli várakozott, összekevertem a szalonnapörcöket és az elősütött paprikát, paradicsomot, hagymát a főtt burgonyával, csak finoman hogy ne törjem össze. Aztán egy sütőtálba öntöttem. A tejfölt kissé meghigítottam vízzel - mert a mostani tejfölök nagyon sűrűk - és a krumplis keverékre öntöttem. Mindennek a tetejére helyeztem az elősütött halszeleteket, minden szeletre pedig egy kakastaréj szalonnát tettem. Forró sütőben 15-20 percig sütöttem. (Én a tejfölhöz kevertem most a pirospaprikát, mert kifelejtettem a lecsóból, de jobb, ha a zsíros hagymáspaprikásparadicsomhoz keverjük.) Ha télen készítjük, nem kell bele paprika, paradicsom - csak hagyma. Nyáron azonban vétek szerintem kihagyni őket ebből az ételből, mert igazi mediterrán, nyárias ízt kölcsönöznek. A lecsóalapot épp csak piríttsuk-süssük pár percig, hogy a szalonna zsírjának ízét átvegye. Ne süssük túl, mert akkor a sütőbe téve semmi sem marad majd belőle a kész ételben, csak pöntyörödött paprika és paradicsomhéjak és az nem is finom, nem is guszta. Ha kissé pikánsabbra készítenénk, szerintem sűrűbb natúr joghurtot is használhatunk tejföl helyett. Valamint szintén pikantéria: a tányéron meglocsoltam kevés citromlével, nem rontotta el.
Asztali nézet